Olcsó síkölcsönző Budapesten

A rendszeres testmozgás és az aktív mindennapok élményekkel teli kiegészítője lehet egy telente beiktatott síelés. Szerencsére hazánk kedvező fekvésének köszönhetően több ország síparadicsomai közül is választhatunk, így a megfelelő helyszín és szálláshely megtalálása után más dolgunk nincs is már, mint a szükséges felszerelés beszerzése.

Bár vannak, akik az elmúlt évek sítúrájáról hazaérkezvén gondosan elpakolják saját eszközeiket, de nem kevés azok száma sem, akik kezdőként, vagy kissé haladóbb síelőként éppen új felszerelés beszerzése előtt állnak. Az örök kérdést sokan felteszik maguknak, vagyis megéri-e használtat vásárolni, és ha igen, hol érdemes ilyenek után tájékozódni.

olcso_sikolcsonzo

A főváros megbízható síkölcsönzője mindazokat várja, akik elérhető áron szeretnének minőségi termékeket magukénak tudni a síelés időtartamára. A felszerelés színvonalának és állapotának fontos szerep jut, hiszen a biztonság múlhat azon, milyen termékek mellett teszi le voksát. Legyen szó gyerekekről, a snowboard szerelmeseiről, vagy tapasztalt síelőkről, a budapesti síkölcsönző elérhető árakkal és színvonalas felszerelésekkel várja a kezdőket és a haladókat egyaránt.

Tekintse meg síkölcsönzőnk kínálatát és árat!>>

 

Olcsó sílécek

Beköszöntött a tél, és végre eljött az egyik legnépszerűbb téli sport ideje is – a síelés szerelmesei végre nekirugaszkodhatnak a különböző kalandokat rejtő lejtőknek. Mielőtt azonban lecsúsznánk, tudnunk kell, hogy jól kiválasztott síléc van-e a lábunkra csatolva, hiszen egy-egy rossz termék nem csupán a kedvünket veheti el, de még az épségünket is veszélyezteti.

Ma már olcsó síléceket szinte bárhol kaphatunk, de minden esetben ügyelnünk kell a minőségre is, vagyis arra, hogy a kedvező árhoz értékarányos minőség passzoljon, hiszen nem éri meg filléreskedni, ha a kiválasztott termék nem teljesíti az igényeinket. Jó minőségű márkák például: Atomic, Salomon, Elan, Fischer, Rossignol, Dynastar, Dynafit, Tecno, Head, K2, Blizzard, Völkl, Scott

olcso_silec

Hogyan válasszunk sílécet?

A síléc vásárlásánál fontos szempont, hogy hozzáigazítsuk a testmagasságunkhoz, a súlyunkhoz, valamint figyelni kell a léc keménységét, fordulási sugarát, és persze be kell kalkulálni a mi sítudásunk, stílusunk is. Az előrelátók azt is tudják, hogy milyen terepen, vagyis milyen pályán vagy épp pályán kívüli területen szeretnének síelni, így egyszerűen és gyorsan ráböknek a számukra megfelelő lécre.

Napjainkban a piacot a piskótaformájú carving lécek uralják, ezeket pedig ugyanolyan körültekintően kell kiválasztani, mint minden más gyártmányt. Tudunk kell, milyen hosszú és szélességű sílécet szeretnénk, valamint hogy milyen kemény legyen a léc maga, és ezeknél nem árt alaposnak és pontosnak lennünk. A kezdők és a tapasztaltabb síelőknek, valamint a felnőtteknek és a gyermekeknek ugyanis teljesen más típusú lécre van szüksége, a paramétereket pedig nem célszerű elbliccelni.

Akinek olcsó sílécre van szüksége, könnyedén talál ma a neten magának valót, de óvatosan és körültekintően kell választanunk.

Tekintse meg használt síléc kínálatunkat>> 

Olcsó síszállás Ausztriában

A síelés hazai szerelmesei komoly arányban választják Ausztriát úti céljuknak, amikor alkalmi vagy hosszabb sítúrákat, síeléssel vagy egyéb téli sporttal kapcsolatos kiruccanást terveznek. Mindegy, hogy egy gyorsan leszervezett hétvégi utazásról, vagy a tanári kar segítségével profin megtervezett sítáborról beszélünk, Ausztria nem véletlenül szerepel a kedvencek között.

Az Alpok hazájában ugyanis sok a hó: a tél hosszú és csapadékban gazdag, így ideális a téli sportok űzésére. Az osztrák síterületek vonzzák a kirándulókat, és jelentős részét teszik ki az ország idegenforgalmi bevételének. Manapság az olcsó síszállás Ausztriában nem számít elérhetetlennek, rengeteg panzió és ház kínál kedvező árú szálláslehetőséget a néhány napra, hétre érkező külföldieknek, akik családias hangulatú helyeken pihenhetik ki a hétköznapok fáradalmait, és garantáltan nem szenvednek hiányt semmiben.

tauplitz_apartman

Ausztriában a vendégéjszakák száma a másfélmillió körül mozog, ezért bátran mondhatjuk, hogy az itteniek tapasztaltak az utazók fogadásában és elszállásolásában. A vendégváró osztrákok barátságosak és segítőkészek, az internet világában pedig megtalálni őket nem lehetetlen küldetés.

Az olcsó síszállás Ausztriában ráadásul az egyik legkeresettebb fogalom: a magyarok a 11. helyen állnak az Ausztriában eltöltött vendégéjszakák tekintetében, és a tél–nyár aránya a turizmusban 70:30 százalék, tehát sok magyar utazik a szomszédba. Célszerű ezért minél hamarabb lefoglalni a szállást, és időben felkészülni az utazásra, valamint nem árt, ha megbízható szervező (honlap) segítségével tesszük mindezt, hogy elkerüljünk minden kényelmetlenséget.

 

Tekintse meg szállás ajánlatainkat>> 

Rossignol Alias 80


Méretek: 43,46
Ár: 22.990 Ft

Rossignol Attraxion


Méret: 142 cm, 152 cm
Ár: 51.990 Ft

Rossignol Exalt


Méretek: 48,49
Ár: 25.990 Ft

Rossignol Fun Girl


Méret: 100 cm
Ár: 17.990 Ft

Rossignol Kiara


Méretek: 36,37,38,39,40,41
Ár: 21.500 Ft

Rossignol Kiara Sensor


Méretek: 36,37,42
Ár: 15.990 Ft

Rossignol Xena


Méretek: 36,37,38,39,40,41
Ár: 12.990 Ft

Salomon 24 hrs Max


Méret: 170 cm
Ár: 49.990 Ft

Salomon 24 hrs MAX


Méret: 160 cm
Ár: 49.990 Ft

Salomon Access 90 W


Méretek: 363,37,38,39,40,41,42
Ár: 22.990 Ft

Salomon Access X


Méretek: 44,45
Ár: 24.990 Ft

Salomon Idol Sport 85


Méretek: 36,37,38
Ár: 23.990 Ft